Buszos blog

Élmények, kalandok, mit, miért, hogyan, kivel.

Túl hosszú az a bérjegyzék...

2018. augusztus 10. 07:18 - bthomyka

Az autóbuszainkban lévő nyomkövető és utastájékoztató technika mint elgondolás nem rossz, de a kivitelezés nem feltétlen korszerű, az üzemeltetés mostanában meg hanyag. Főleg, miután a technikát korábban "rugdosó" srác lelépett a cégtől. "Kár érte, kiváló ügynök volt." Ugyan megoldották házon belül a kérdést, ez viszont arra sarkalt, hogy üzenetet hagyjak a frissen kinevezettnek: már egy hete a mamádra gondolok.

Szóval már második hete, hogy időnként néhány óra erejéig kifogástalanul működik -érthetetlen-. Agyon-vissza küldik a buszok fedélzeti egységére (FLC) a programfrissítéseket, melyeket rendjére visszavonnak. Általában az útvonalon lévő téves megállóhelyek kerülnek porondra, de a súlyosabb az, amikor az FLC nem jelzi, hogy késünk-e vagy sietünk, s ha igen, akkor mennyit...
Ez eléggé adrenalintermelő egy "kezdő" buszosnak, ugyanis ilyenkor menet közben nem győzzük fellapozni a menetrendet, hogy kisakkozzuk a két buszmegálló közötti távolság leküzdésének szabott idejét. Tegnap kora délutántól az esti üzemzárásig minden járaton sikerül legalább két percnyi késést összehozni (az utolsóval meg nyolcat). Az előző napi műszakom felénél meg megdöglött az FLC, aztán megunva a cucc kiszerelgetését meg a kábelek lehúzkodását, kértem 12B feliratos A4-est oszt' kivágtam az első és oldalablakra. Vagy menetrend szerint közlekedek, vagy a technikával bohóckodok...

Amikor még csak nézelődtem (meg néha hazárdíroztam), baromira ráértem olvasgatni erről a Vultron nevű cuccról. Nem sok input van, a forgalmazó cég weboldala typically 1998-as technológia, de legalább találni náluk némi technikai leírást. Nagy szó ez a mai világban, mert pl van egy gépjármű nyomkövetéssel foglalkozó (elég nagy) cég, amelyik egy 6-8 éves eszközéhez kérésemre a bekötést ugyan megküldte, de az sms-ben való "felprogramozás" ügyében egy rohadt betűt sem.

Szóval amikor annak a bizonyos bérjegyzéknek a hosszúságára utalunk -így barátok közt-, akkor arra gondolunk, hogy a rejtett erőforrások vagy kezdjenek el lelkiismeretesen melózni, vagy a bérjegyzékről húzzák le a nevüket. Engem nem érdekel, hogy neki 15:30-kor lejár a munkaideje. Ezen időszakban sikerült elbafnia a technikát, oldja meg - akár munkaidőn túl is. Elvégre a munkabére, mikor a számlájára utazik, nem nézi a naptárat, sem az időt.
Nem utolsó sorban elég nagy cég a miénk ahhoz, hogy ne okozzon problémát egy tesztkörnyezet kialakítása (de feltételezem hogy van is, akkor meg használni kéne), szóval kellene az asztalra egy FLC az összes cullangjával, meg egy végállomásra való tájékoztatócucc "demója" a szükséges szerverrel, aztán lehet bohóckodni. Ha az előállított frissítések együttesen működnek mind a három lábon, akkor kell kiküldeni a buszokra, táblákra meg a végállomásokra. Gondolom én kívülálló, de hát mit értek én ehhez, hiszen csak húsz évet babráltam ezt-azt az informatikában...

Mindegy is. Már van annyi rálátásom, hogy a népszerűbb buszmegállókból addig nem indulok tovább, míg ki nem sakkoztam hogy sietek-e vagy kések. De ez nem jelenti azt, hogy ezen pályafutásom alatt mindig ezt fogom tenni. Ha ebből egyszer nekem problémám lesz, én hatalmas arccal és széles, undok vigyorral fogok mutogatni a delikvensre, elvégre az ő munkája "elengedhetetlen", míg nálam a menetrendi füzet nem kötelező tartozék... :P

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szombathelyibuszos.blog.hu/api/trackback/id/tr1814172763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aron_son 2018.08.11. 19:02:05

Tetszenek az eddigi írások, remélem lesznek "következő részek" is. Így tovább!
Esetleg az egyes típusokról is írsz majd egy-egy bejegyzést járművezetői szemmel? Érdekelne.

bthomyka 2018.08.12. 11:05:41

@Aron_son: Köszönöm. Igen, lesz folytatás, csak még nem tudom, hogyan rendezzem, meg egyáltalán rendszerezzem-e... Már készül egy szösszenet a Credo-ról, a 263-as és 280-as Ikarus majd akkor, ha ezeket is hajtom több napig. Van még nálunk Rába Premier (kígyó), meg ARC-ból van kicsi (~15 méter) és csuklós (18 méter) is. Van még egy-két MAN is, de ezek vezetésére jelenleg nem sok esélyem van.

Aron_son 2018.08.12. 17:15:30

@bthomyka: Szuper, várom! Az eddigi bejegyzések szerintem teljesen jó rendszerezésűek: egy-egy olyan "kiragadott" téma, amivel kapcsolatban biztosan n+1 gkv. morgolódik/eszébejut naponta + átgondolásra érdemesek, de eddig leírva nem nagyon láttam ilyesmiket ebből a szemszögből.